|
Ufók az Északi- középhegységben
Sós Tibor 2006.08.03. 14:16
 Az elmúlt néhány év igen nevezetes eredménye volt, hogy míg korábban főként egyszerű emberek merték felvállalni a velük történt különös eseményeket, addig mára számos magasan képzett pilóta, mérnök, kutató, sőt, pedagógus is beszámol már arról, ha valamilyen formában földönkívüliekkel kerül kontaktusba. Vajon a véletlenek sorozatának tudhatjuk be, hogy a közelmúltban éppen három pedagógus végzettségű szemtanú beszámolóját hallgathattuk meg és rögzíthettük, időben egészen közel egymáshoz? Mélykút, Sály, Szeged, egymástól távol eső helyszínek, ám a történetek mindenhol döbbenetesek.
A pedagógus hobbija a festészet mellett a versenygalamb-tenyésztés,
A sályi pedagógus Sós Tibor kutatónak mutatja az objektum feltűnésének irányát
ennek köszönhette azt is, hogy 2001. február 26-án estefelé feledhetetlen élményben lehetett része.
-Mentem ki a galambokat bezárni. Mivel magasan lakunk, ilyenkor mindig végignézek a falun. Ahogy nézelődtem, a reformátustemplom tornyának irányában váratlanul megláttam egy óriási fényt.
Ez tőlünk mintegy másfél kilométerre, egy részben megműveletlen, részben szőlővel beültetett terület felett látszott.
A tanár úr – afféle földön járó, realista emberként - először a Vénuszra tippelt, mint fényforrásra, de hamar rájött, hogy a nevezett bolygó nem lehet ilyen alacsonyan – kb. 10-12 méterre a talajtól; ugyanígy el kellett vetnie a második ötletet is, hogy esetleg keresőlámpás vadászokat lát, ugyanis éppen vadászati tilalom volt. Hagyta a galambokat, lement, hogy szóljon a feleségének, akivel ettől fogva már együtt csodálták a titokzatos, ezüstösen csillogó gömböt, amely – véleménye szerint - enyhe horizontális mozgást végzett.
-Átszaladtam a szomszédba, és elkértem a távcsövet, azzal nagyon jól rá tudtam közelíteni, akkor látszott csak, hogy az objektum változtatja az alakját – előbb gömb, majd szivar alakú, ezután háromszög alakot vett fel, majd ismét gömbforma lett. A teliholdnál jóval nagyobb volt.
Tisztán látszottak a kör alakú ablakok; ezeken sárga, zöld, és kék fények szűrődtek ki. Az aljából óriási fénypászta jött le, háromszög alakban. A kúpon belül olyan erős volt a fény, hogy a legutolsó gazszálat is tisztán lehetett látni. Ilyen erős fényt én még soha nem láttam.
Mivel két szemtanú nem az igazi, több szomszédot „riasztottak” - még a közeli borozóba is leszaladtak -, majd „befutott” egy fiatalokból álló csapat – ekkor már kb. egy 20-25 fős tömeg figyelte az objektumot.
- Elég sokáig bámészkodtunk, majd úgy hét óra körül a fiammal és egy másik fiatalemberrel elhatároztuk, hogy megpróbálunk egészen közel menni hozzá, úgy szemügyre venni. Vittem a távcsövet is. Sajnos valószínűleg észrevettek bennünket, mert mikor már csak 5-600 méterre voltunk tőle, a jármű vörösbe váltott, és észak-északnyugat irányban lassan elkezdett távolodni. Mire odaértünk, ahol korábban volt, már nem is látszott.
Természetesen a teóriák között később felmerült a lézerdiszkó lehetősége, ám István jól ismeri a nevezett jelenséget, így ez számára nem jelentett alternatívát.
 |
| Sok szemtanú számol be azonosítatlan fényjelenségről | - Sok diszkófényt láttam már – köztük lézerdiszkót is – így biztosan állíthatom, hogy ez alkalommal valami másról volt szó. A legközelebbi lézerdiszkók amúgy is Mezőkövesden, Miskolcon, vagy Egerben vannak, ami ide még légvonalban is legalább 30 kilométer.
A jelen lévők közül még soha senki hasonlót sem látott. Próbáltak minél több embernek szólni, hiszen ha egy vagy két ember látja, a közvélemény nem is veszi komolyan. Ráfogják, hogy vagy ivott, vagy hallucinál, de azért amit huszonöt-harminc ember lát egyszerre, az már konkrétum. – véli István.
Az idős tanárt rendszeresen megkeresik azok, akik valami különöset látnak, észlelnek, hiszen a falubeliek ismerik érdeklődését a misztikus dolgok iránt. Az elmúlt öt év során legalább 20-25 hiteles elbeszélés jutott így el hozzá. A szemtanúk nagyobb része objektumot észlelt, kb. 20-25 százalék az a réteg, amely lényeket is látott, illetve közelebbről találkozott velük. Általában a kis szürkékként ismert idegenek bukkannak fel a beszámolókban, illetve a magas, két méter körüliek.
Mint ottlétünk során kiderült, Sály és környéke valóban kitüntetett helyet foglal el az idegenek célpontjai között; valószínűleg szerepet játszik ebben dimbes-dombos fekvése is…
A következő eset főszereplője, olyan szerencsés volt, hogy egészen közelről szemügyre vehette a szomszéd kertben tevékenykedő kis alakot, sőt mi több, másnap többedmagával még az esőáztatta talajon remekül kirajzolódó lábnyomait
 |
| A szemtanú jól szemügyre vehette a sáros talajon kirájzolódó nyomot: utólag pontosan le is tudta rajzolni | is megszemlélhette. Elmondása szerint csak egyet sajnál: hogy valamiképp nem rögzítették azokat a fantasztikus nyomokat. Pedig micsoda tárgyi bizonyíték lehetne!
- Az erkélyen aludtam, mint minden nyáron, egyszer csak úgy hajnal három körül hirtelen felriadtam valamire. Ahogy hallgatóztam, rájöttem, hogy hangokat hallok. Úgy tűnt, két forrásból jön a rettenetesen fülsértő hang, és közeledik. Körülbelül hat-hét percen keresztül hallottam, és bár érteni nem értettem, valamiért úgy tűnt számomra, hogy az egyik sürgeti a másikat, hogy menjenek már. Felkeltem, szóltam a feleségemnek, hogy jöjjön már ő is, és nézzük meg, mitől vagy kitől erednek azok a hangok, amelyek közül az egyik akkor már a szomszéd ház felől jött, ahol édesanyámék laknak. Lementem a lépcsőn, egészen közel a kerítéshez – majdnem úgy tűnt, akkor már automatikusan, még a félelmem is elmúlt – és láttam, hogy valami ott matat, mászkál a pázsiton. Az egyik tuja tövében tevékenykedő kis lénynek barnás színe volt, emberi formája – méretre körülbelül akkora lehetett, mint egy gyerek - és nagy feje, de jobban nem nagyon tudtam már szemügyre venni. A feleségem akkor ért a lépcső aljára, nem is jött tovább, hívott, gyorsan menjek be, mert itt valami baj van, el fognak vinni, vagy valami ilyesmi… Akkor kezdtem el félni, mentem is minden ellenkezés nélkül vissza a házba.
A szemtanú alig várta a reggelt, ahogy világos lett, egyből sietett oda, ahol a kis lényt látta, és mivel előzőleg esett az eső, lábnyomokat is talált, amelyek közül kettő teljesen tisztán látszott, a többi elmosódott. Ezután óvatosságból felkereste a körzeti rendőrt; tudjon róla ő is, hátha több bejelentés is érkezik, majd később Istvánhoz – a tanítóhoz - ment el, mert tudta, hogy ő foglalkozik ilyesmivel. Másodjára már együtt nézték a nem mindennapi nyomokat.
- A lábnyomon a sarokrész erősen be volt nyomódva a földbe, és a kézigránát felületéhez hasonlóan barázdás volt. Elöl három ujj lenyomata látszott: kettő erősebb, egy kisebb.
Mint később kiderült anyámék is hallották a hangzavart, látták is bentről azt a valamit, csak ők nem mertek kijönni. Az egész kb. háromnegyed óráig tartott. Mikor másodszor kijöttünk a nejemmel, a hegyoldalban egy óriási, talán ötven méteres – úgy látszott, a fél eget eltakarja – gömb alakú objektumot láttunk, amelyből sárga, villogó fénynyalábok törtek elő. Aztán egyszer csak megmozdult, felgyorsult, és elindult a fenyves felé derékszögben, majd meredeken felfelé haladva eltűnt.
Felbukkan a fénygömb-momentum annak a sályi fiatalembernek a beszámolójában is, aki éjjel három óra körül az udvaron járva egy erős, sárgáspiros fényt kibocsátó, gömb alakúobjektumra lett figyelmes. A kb. a telihold méretével megegyező fényforrás talán száz méter magasan, a szemlélőtől 300 méterre lebegett, sistergő hang kíséretében. Ez a jelenség csak néhány percig látszott, majd távolodni kezdett és eltűnt.
 |
| A telihold méretével közel azonos méretű fénygömböt több szemtanú is látta | -Nem tudtam elképzelni sem, hogy mi lehet az a hatalmas gömb. Nagyon lassan, kissé imbolyogva mozgott és nagyon halk, furcsa hangot hallatott. Talán egy zavaró rádiódáshoz hasonlított legjobban. – Emlékezett vissza a felejthetetlen élményre...
Furcsa, csoszogó lépteket, süvítő hangokat hallott Antal is egy este, Karácsony környékén.
- Felmentem a szobámba lefeküdni, emlékszem, a karácsonyfa is ott állt. Hallottam, hogy az ablak alatt valaki járkál. Kinéztem, de nem láttam semmit, csak a lépkedés hallatszott folyamatosan. Többször felkeltem majd ismét lefeküdtem, de a lépések csak nem maradtak abba. A fenyőfaizzó olyan típusú volt, hogy folyamatosan világított, de egyszer csak elkezdett villogni, egyre gyorsabban, majd egyszer csak abbamaradt. Nem sokkal később ismét gyorsan kezdett villogni, ez így ment sokáig. Úgy hajnal két óra körül az ablak felől különös suhogást hallottam, mintha szélvihar lenne kint, de ez csak néhány másodpercig tartott, aztán a lépésekkel együtt elhalt.
A következő eseménysorozat főszereplőjének - aki inkognitót kért - hobbija a vadászat – gyakran tartózkodik a szabadban, néha egyedül, néha barátjával. Igen jó célpont tehát az idegenek számára…
1994-ben kezdődött…
- Az egyik barátommal elmentünk vaddisznólesre, a sályi tóhoz, ahol akkor még volt egy kis nyárfaerdő. Barkas platójára székeket tettünk, onnan figyeltük a vadakat. Csendben hallgattunk, én a csillagokat nézegettem. Arra lettem figyelmes, hogy egy csillag a többi között „összevissza rohangál”. Szinte pillanatokkal később a halastó felé kezdett szörnyű gyorsasággal zuhanni, majd a víz felett úgy másfél-két méterrel megállt a kb. teniszlabda-nagyságú objektum. Különös, hullámzó mozgással közeledett felénk, közben olyan erős fényt bocsátott ki magából, hogy egy gombostűt meg lehetett volna találni a platón. Azon csodálkoztunk, hogy az a kicsi tárgy hogyan képes így bevilágítani a terepet.
Közben a tárgy irányt változtatott: már nem vízszintesen haladt, hanem felment egészen az egyik nyárfa csúcsa fölé, és onnan elkezdett a két rémült vadász felé zuhanni.
- A barátom elkezdett kiabálni, hogy „lőjed már”, én meg annyit mondtam: ezt nem lehet, de közben a puska a kezemben volt. A gömb félúton megállt: hogy miért, azt nem tudjuk. Nem sokkal később irányt változtatott megint, és gyenge zümmögés kíséretében gyorsan eltűnt. Azonnal összepakoltunk, felőlünk a továbbiakban akár elefánt is jöhetett volna, azt sem találjuk el, úgy remegtünk. Mi ezt nem mondtuk el senkinek, egyedül a feleségemmel osztottam meg.
Egymástól függetlenül több, ezzel szinte megegyező eseményre derült fény a kis faluban: volt, amit ketten láttak, volt, amit egész társaság.
A két jóbarát nem sokkal később ismét kimerészkedett a természetbe: ez alkalommal egy faluhoz közeli, nádas-bokros részen álló magaslesemre ültek ki vadszemlére.
 |
| A magasles felett hatalmas, erős fény jelent meg | - Már úgy éjfél felé járt az idő, nagyon sötét, borult idő volt. Hirtelen fentről egy hófehér fény világított ránk – egy kb. 50 méteres kör közepében találtuk magunkat. Felnyitottam a csapóajtót, és leszaladtam, hogy felnézzek – a lesnek egészen széles teteje volt, hogy ne essen alá az eső, attól nem lehetett fellátni – de akkor mintha lekapcsolták volna, eltűnt a fény. Hallani semmit nem lehetett.
Szokták mondani, hogy bizonyos dolgok úgymond „családban maradnak”. Nem lehetne találóbb kifejezést lelni arra a szituációra, hogy a vadászattal foglalkozó egyik úriember felesége, (nevezzük Irénkének) szintén sorozatban célpontjává vált az idegenek látogatásainak. A történtek különlegessége, hogy ezek mindegyike házon belül zajlik. A kulcsszavak: blokkoltság, bénultság, kiszolgáltatottság. És a rettegés…
- Az első eset a munkahelyemen történt, talán 1979-ben. Brigádban dolgoztunk, a többiek elmentek vacsorázni, én viszont az irodában maradtam. Összetoltam négy széket, gondoltam lefekszem aludni, amíg vacsoraidő van. Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy nem bírok megmozdulni. Borzasztó rossz érzés volt, nagyon küzdöttem ellene. Hirtelen meghallottam, hogy két alak közeledik felém – azt hittem, a munkatársaim, de valahogy olyan magasnak érzékeltem őket. Az egyik megállt a lábamnál, a másik pedig az oldalamnál, de látni nem láttam semmit, csak éreztem őket. Az első reakcióm az volt, hogy de jó, hogy jönnek, legalább segítenek, és akkor újra tudok majd mozogni. Ekkor a fejemben meghallottam egy hangot:
„Nézd, hogy kínlódik, nem tud megmozdulni.” Utána álldogáltak még ott egy darabig, majd éreztem, hogy eltávolodnak. Borzasztó volt az a kiszolgáltatottság és csalódás, hogy engem itt hagynak és nem segítenek rajtam. Ezután sok apró láb dobogását hallottam – a helyiség műanyagpadlós volt – mintha valakik sietve összevissza szaladgáltak volna. De ezzel párhuzamosan az erősebb lépéseket is hallottam, majd a hangok elhaltak, és én ismét tudtam mozogni. Soha korábban nem éltem át hasonlót, igazán el sem gondolkodtam, egyszerűen csak döbbent voltam, és csodálkoztam, mi történhetett velem.
A második eset idején Irénke már otthon tartózkodott, egyedül a lakásban: férje ismét vadászni ment. Lefeküdt, majd nem sokkal később ismét a már ismert bénultságra ébredt.
- Tudtam, hol vagyok, tudtam, hogy oldalt fekszem, egyszer csak hallottam, hogy a lábamnál megmozdul valami vagy valaki, és jön oda hozzám. Éreztem, hogy hozzáér a kezemhez. Vergődtem, tiltakoztam az érintés ellen, de közben úgy éreztem, mellém is feküdt. Egy pillanat volt az egész, egy nyomást éreztem a hasamon, ekkor már állt is fel mellőlem és hallottam, hogy távozik. Az volt az egészben a különös, hogy sem a karomon, sem a hasamon nem olyan volt az érintés, mintha ember nyúlt volna hozzám. Olyan fizikai is, meg nem is. De látni nem láttam semmit, ugyanis a szemem nem tudtam kinyitni.
Ahogy az alak távolodni kezdett, Irénke mozgásképessége lassan visszatért,
 |
| Az igazi rémület csak a történtek végiggondolása után jött... |
és a gondolatai is kezdtek kitisztulni. Viszont a józanság hozta magával a döbbenetet: hogy tudott bejutni az a valaki, amikor a kulcs belülről volt a bezárt ajtóban? A biztonság kedvéért az első útja természetesen az ajtóhoz vezetett, ahol meggyőződhetett: jól emlékezett, a kulcs valóban a zárban pihent. Az igazi rémület csak ekkor jött…
A blokkolások közel rendszeres időközönként jelentkeztek, mindig akkor, amikor a férj távol volt. Valaki a takaró alatt, érintés a homlokon, kézen, furcsa csoszogó hangok, erőteljes lépkedések zaja, mind-mind eddig még nem tapasztalt, megmagyarázhatatlan élmény.
A keskeny hosszú kéz érzete is megmaradt; erős mellkasi, szívtájéki szúrás, rosszullét, halálfélelem – ám egy-két érthetetlen mozaikot kivéve látni sosem látott semmit.
- Egyetlen kép van előttem: félig ülő helyzetben vagyok, felemelem a fejem valakinek a mellkasáról, és arra gondolok, hogy jaj de jó, hogy engem így szeretnek. Szétnéztem a szobában, de a látásom ilyenkor nagyon megváltozik: csak azt látom tisztán, amire nézek, a többi homályos. Egyfajta csőlátás. Ülök az ágyon, az egyik lábam lent van a padlón, és az egyik tenyeremet nézem, amin egy 2x3 cm-es téglalap alakú, lapos valami van. A tárgy enyhén bordázott volt, fényes, szürke, és nekem az jutott szembe, hogy grafit. Nem sokkal később, mint egy rongycsomó, tehetetlenül vágódtam hátra a párnára. A zuhanásra emlékszem.
Magas, fekete, árnyszerű alak képe maradt meg a következő találkozásából, no meg a blokkolás borzalmas érzése.
- Úgy éreztem, nagyon közel áll hozzám, majdnem hozzám ér. Félelmet nem éreztem, van itt valaki, kész.
A józan ész számára szinte értelmezhetetlen események és mozaikok pörögnek tovább. Természetesen ennek nem a szemtanú az oka. A megoldást máshol kellene keresni. Az esetek többségében a kiválasztottak valószínűleg még ennyi részletre sem emlékeznek. Esetleg az idő múlásával, vagy egy újabb kapcsolódó élmény hatására a kirakós játék lassan kezd összeállni.
De a legtöbbjük számára, a konkrét cselekményt, illetve a miértekre keresett választ is örök homály fedi.
- Az utolsó alkalommal a hálószobában feküdtem éjszaka, és arra ébredtem fel, hogy a mellkasomon egy szörnyű nyomás van, azt hittem, megfulladok, a csuklóm pedig mintha le lett volna szorítva. Mozdulni természetesen nem tudtam. A szemem csukva volt, ennek ellenére láttam egy fehéres alakot, jól kirajzolódott. Láttam, amint fölém hajol; utána egy nagyon erős vibrálást éreztem, majd mintha egy vákuum szippantott volna ki az ágyból. Innentől viszont képszakadás.
Hogy az asszony – aki 13 éves koráig tudja visszavezetni a blokkolások emlékét -, és családja minek köszönheti a kitüntetett figyelmet, nem tudhatjuk biztosan. Mint ahogy azt sem, hogy egyik megrázó élménye után, melyet egy vetélés is követett, a kórházban döbbenetes dolgot közölt vele az orvos: a magzatburok megvan ugyan, de hiányzik a magzat.
Végül, talán csak ritka véletlen, de valójában belegondolni is hajmeresztő, hogy néhány évtizeddel később az asszony saját lányánál is eltűnt magzat után kutathatott az orvos…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
